A Fejér Értékek Iránytűje programot a Földművelésügyi Minisztérium is támogatja
Pusztaszabolcson tartották meg a „Fejér Értékek Iránytűje” címmel megvalósuló program ünnepélyes projektindító rendezvényét, a Fejér Megyei Önkormányzat és a Fejér Megyei Értéktár Bizottság szervezésében.
A Földművelésügyi Minisztérium által 10 millió forinttal támogatott program megnyitóján március 6-án köszöntőt mondott Dr. Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke, L. Simon László, a Miniszterelnökség Parlamenti államtitkára, miniszter-helyettes, valamint V. Németh Zsolt, környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár. Mint kiderült: a Fejér értékek iránytűje program célja a megyében fellelhető helyi és megyei értékek összegyűjtése, bemutatása.
Fejér Értékek Iránytűje – ünnepélyes projektindító rendezvény Pusztaszabolcson
Dr. Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke hangsúlyozta: nemcsak hungarikumokra, hanem helyi és megyei értékekre is szükség van. V. Németh Zsolt a Földművelésügyi Minisztérium környezet-, agrárfejlesztés- és hungarikumügyi államtitkára úgy vélte: a helyi és megyei értékek értelme a valódi környezetükben, az élő közösségekben mutatkozik meg. L. Simon László szerint a jövőben kialakuló Fejér megyei brand piacilag is értelmezhető dolgot jelent majd, csakúgy, mint a 2010-ben elindított Fejér Termék program.
-kt-