Folytatódik a 62-es építése

Uniós és hazai források felhasználásával valósul meg a 62-es főút Szabadegyháza-Ipartelepet elkerülő útszakaszának építése. A nettó 3,16 milliárdos beruházás a tervek szerint 2018 júniusára készül el.

Néhány éve adták át a Seregélyest és Perkátát elkerülő szakaszt, és felújították a Fejér megye két nagyvárosát, Dunaújvárost és Székesfehérvárt összekötő utat, a mostani beruházással a még hiányzó szakasz épül meg. A beruházás keretében 2,9 kilométer hosszú, kétszer egysávos út épül, továbbá egy 96,6 méter hosszú - a vasúti fővonal, egy iparvágány, valamint egy közút felett átívelő - különszintű- és további három szintbeli csomópontot alakítanak ki.

 

3,16 milliárdból valósul meg a 62-es főút Szabadegyháza-Ipartelepet elkerülő útszakaszának építése

3,16 milliárdból valósul meg a 62-es főút Szabadegyháza-Ipartelepet elkerülő útszakaszának építése

 

Szabadegyházán több mint 10 éve van terítéken az elkerülő út megépítése, így sokan várják már a megvalósulását. Ugyanakkor a nyomvonal nem örvend nagy népszerűségnek, mert elvágja egymástól Szabadegyházát és az ipartelepet, a 62-es útról a faluba érkező bekötőút pedig nem kap körforgalmú csomópontot, ami nehézkessé teheti a le- és felhajtást. Az önkormányzat azt is szeretné elérni, hogy a vasúti átjáró ne csak a gyalogosok és kerékpárosok számára legyen használható, hanem az autók és autóbuszok számára is.

 

/T.D.