Gyermekotthon épült a Fejér megyei gyermekeknek majd 400 millióból
A Fejér Megyei Gyermekvédelmi Központ Kikindai úti épülete még az 1980-as évek elején épült 200 férőhelyes csecsemőotthonnak. Ennek kiváltására épült meg a Tüzér utcai épület. Ezzel a székesfehérvári ellátott gyermekek elhelyezési körülményeinek és feltételeinek mind a szakmai, mind a jogi normák szerinti biztosítása megoldódott.
A 2015. november 19-i megnyitón Dr. Petrin László a Fejér Megyei Kormányhivatal főigazgatója a gyermekotthonban dolgozókat Bárczi Gusztáv gyógypedagógus szavaival arra ösztönözte, hogy hozzák vissza a gyermekek arcára a derűt. A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság vezetője, Bátori Zsolt emlékeztetett: 2015-ben több mint 800 millió forint értékben fejeződnek be beruházások a szociális és gyermekvédelmi területen.
A közel 300 millió forintos pályázati forrást további 90 millió forinttal egészítették ki
Mátrahalmi Tibor, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Fejér Megyei Kirendeltségének igazgatója meghatódva mondott köszöntet, a projekt részleteiről pedig Deresné Tanárki Mária, a Fejér Megyei Gyermekvédelmi Központ igazgatója adott tájékoztatást. E szerint az új épület gondolata 2006-ban született, ám csak 2015 februárjában kezdődött meg az építkezés. Az új otthonba december elején 48 lakó fog beköltözni. Nyolc hat éven aluli kisgyermek, négy kisbaba az édesanyjával, valamint további 32 - 12-18 év közötti - gyermek.
Fejér megyei önkormányzat / MCOnet