Hat megyei településen indul fejlesztés
A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében újabb, most 640 millió forintos fejlesztési forrás áll rendelkezésre. A megye rendelkezésére 35 milliárd forintos fejlesztési forrás áll rendelkezésre, melynek 99 százalékáról már született döntés.
Dr. Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke, Törő Gábor, Tessely Zoltán és Varga Gábor országgylési képviselők, valamint dr. Galambos Dénes miniszteri biztos megvizsgálták, hogy a maradék forrásokat melyik településeknek lehetne szétosztani. Elsődleges szempont volt, hogy olyan településeknek részesüljenek támogatásban, amelyek még nem kaptak forrást, vagy a helyi közösség érdekeit szolgáló beruházás valósulhat meg.
614,5 millió forint értékben hat Fejér megyei település valósíthat meg fejlesztést
A Regionális Fejlesztési Operatív Programok Irányító Hatóság vezetőjével tartott egyeztetés után hat megyei település valósíthat meg a megyében 614,5 millió forint értékben. Épületenergetikai fejlesztésekre Mány Község Önkormányzata 198 millió forintot, Bicske Város Önkormányzata 121,5 millió forintot, egészségügyi alapellátás fejlesztésére Sárbogárd Város Önkormányzata 40 millió forintot, Sárosd Nagyközség Önkormányzata és Kulcs Község Önkormányzata 100-100 millió forintot, a szociális alapszolgáltatások fejlesztésére Iszkaszentgyörgy Község Önkormányzata mintegy 82 millió forintot fordíthat.
forrás: fejer.hu