Jelentősen csökkent a bűncselekmények száma tavaly

Dr. Varga Péter megyei rendőr-főkapitány értékelte a 2016-os évet, elmondása szerint az azt megelőző évhez képest jelentősen csökkent a bűncselekmények száma, míg a felderítési arány nőtt.

Összesen mintegy nyolcezer bűncselekmény történt a megyében tavaly, húsz százalékkal kevesebb, mint 2015-ben. A főkapitány szerint a a bűncselekmények mérséklődéséhez a remek csapatmunka, az állomány szakértelme és a kiváló munkamorál szükségeltetett. A szándékos emberölések egyike sem maradt felderítetlen, valamint minimálisan, de csökkent a térségben a közúti balesetek száma.

 

Dr. Varga Péter megyei rendőr-főkapitány

Dr. Varga Péter megyei rendőr-főkapitány értékelte a 2016-os évet

 

Dr. Varga Péter szólt a migránsválságról is, elmondta, hogy bár Fejér nem határmenti megye, de ez az állomány is segítette a munkát. A főkapitány szerint a rendőrség arculatváltását is érzékelhetik a Fejér megyeiek, a három évvel ezelőtti intézkedéskultúra-váltás meghozta a gyümölcsét. Elmesélt egy történetet, miszerint egy idős házaspár egy eltűnt hallókészülékkel kapcsolatban kértek segítséget. Kiküldték a bűnügyi technikust és helyszínelőt, akik egy fémkeresővel egy óra után megtalálták a készüléket."Nagyon büszke voltam a kollégáimra, és azt gondoltam, mindenhol el fogom mondani, hogy ilyen rendőrök dolgoznak Fejér megyében!” - jelentette ki a főkapitány.

 

/T.D.