Szakmai nap a TOP-os projektek megvalósításáért
Országos programsorozat indult a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program projektjeinek eredményes megvalósítása érdekében, melynek első állomása Fejér megyében volt.
A Megyeháza Dísztermében tartott szakmai nap a Regionális Fejlesztési Operatív Programok Irányító Hatósága, a Fejér Megyei Önkormányzat és a Magyar Államkincstár Fejér Megyei Igazgatósága együttműködésében valósult meg. A szakmai nap egyik célja, hogy elősegítsék a napi szintű kapcsolatot az önkormányzatokkal, ezáltal is elősegítve a helyi fejlesztések megvalósulását, mint csapadékvíz-elvezetés, az utak, járdák felújítása, és épületenergetikai fejlesztések. Dr. Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke kiemelte: az eredeti 32 millárd forinthoz sikerült plusz forrást szerezni, így összessen 35 milliárd forinttal tervezet a megye, amelyből 264 projekt esetében már megszületett a támogatói döntést 33,7 milliárd forint értékben.
A szakmai nap egyik célja, hogy elősegítsék a napi szintű kapcsolatot az önkormányzatokkal
A Fejér Megyei Önkormányzat számára kiemelten fontos, hogy a TOP minden támogatott projektje megvalósuljon. A szakmai napon olyan témák kerültek előtérbe, mint az építőipari drágulások miatt bekövetkező költségnövekmények kezelésének kérdése, szerződésmódosítások kezelése, és kifizetési kérelmek összeállítása. Emellett előadás hangzott el a projektek végrehajtásának gyakorlati tapasztalatairól, és konzultációra is lehetőség nyílt, melyen egyedi kérdéseket is fel lehetett tenni.
/T.D.