885 milliós támogatásból újult meg kamalduli kolostor Fejérben

A Fejér Megyei Önkormányzat képviseletében Dr. Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke is részt vett a kamalduli remeteség főépület­nek, a kolostornak az átadásán.

\"Puskás

A 18. századi épületegyüttes központját 885 millió forintos uniós támogatásból újították föl.

A tervek szerint a fejlesztés 2015 tavaszán fejeződik be, attól kezdve lesz látogatható a műemlékegyüttes egész területe. Ekkorra készül el a remeteséghez vezető út mellett az épület körül lévő parkoló is.
Puskás Imre, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára a bemutatón elmondta: a kamalduli re­me­te­ség műemlékegyüttesének teljes felújítását a Nemzeti Kastélyprogram keretében végzik el.

MTI/MCOnet