A Széchenyi Programiroda országos konferenciája
November 24-én érkezett Fejér megyei állomására a Széchenyi Programiroda országos konferenciája. A rendezvény célja, hogy a 2014-2020-as időszak operatív programjai hatékonyan és eredményesen valósuljanak meg, ezért minden megyeszékhelyre ellátogatnak, hogy tájékoztatást adjanak.
A Megyeháza Díszterme megtelt az érdeklődő önkormányzati vezetőkkel, fejlesztési szakemberekkel: több mint száz magányszemély, vállalkozó és civil szervezet hallgatta meg a szakmai segítséget az elérhető támogatásokról. Varga Gábor, megyei fejlesztésekért felelős miniszteri biztos, országgyűlési képviselő köszöntőjét követően Puskás Dániel, a Nemzetgazdasági Minisztérium Regionális Fejlesztési Programokért Felelős Helyettes Államtitkárságának főosztályvezetője ismertette a Terület és Településfejlesztési Operatív Program konkrétumait, miszerint eddig a Fejér megyei 17 felhívásra 313 pályázat érkezett, 42,4 milliárdos igénnyel.
Turiné Menczel Andrea, az Albensis Kft. ügyvezetője
Dr. Kovács Zoltán, megyei jegyző ismertette a TOP keretében megvalósuló megyei fejlesztéseket, többek között kiemelte, hogy a megye déli részének fejlesztése élvez prioritást felzárkóztatás céljából. A Velencei-tó környéki fejlesztésekről elmondta, hogy kerékpárutak, illetve a Velencei-tavi partfal komplex rehabilitációja valósult meg. Folyamatban van a Bicske-Tarján kerékpárút fejlesztése és az „Etyek-gasztrosétány” elnevezésű fejlesztési projekt. A projekt feladatait és végrehajtását Turiné Menczel Andrea ügyvezető mutatta be. A konferencia résztvevői a TOP aktuális lehetőségei mellett megismerkedhettek a szakképzett munkaerőhiány problémájáról, valamint a szakképzés és a felnőttképzés szerepéről a Széchenyi 2020 programban.