Új iskolaépület Móron

Felavatták a móri Petőfi iskola új épületét, amely 450 millió forintból valósult meg. Az állam 200 millió forint támogatást nyújtott hozzá, az önkormányzat saját erőből adta hozzá a 250 millió forintot, így az alsós diákok új épületben tanulhatnak mostantól.

Mór önkormányzatának átfogó intézményfejlesztési tervének megvalósítása tíz évvel ezelőtt kezdődött meg, Fenyves Péter polgármester szerint a programból már csak néhány lépés van hátra. Törő Gábor országgyűlési képviselő felidézte, hogy az iskola alsótagozatának elhelyezése éveken keresztül problémát jelentett, állandóan vándoroltak, ám most megoldódott ez a gond.

 

Felavatták a móri Petőfi iskola új épületét, amely 450 millió forintból valósult meg

Felavatták a móri Petőfi iskola új épületét, amely 450 millió forintból valósult meg

 

Semjén Zsolt, miniszterelnök-helyettes is részt vett az átadáson, ahol elmondta, hogy az 1774-ben alapított katolikus iskola alapjai erősek. Elmondta, hogy hazánk a GDP 5,2 százalékát fordítja az oktatásra, ami Közép-Európában a legtöbb. 2010 óta ötszáz iskola újulhatott meg, most pedig hazai forrásból több mint 80 milliárd forint jut több mint ötszáz iskola felújítására és bővítésére.

 

/T.D.