10 éves a fehérvári Grundfos

2007-ben nyílt meg a dán székhelyű multinacionális vállalatcsoport székesfehérvári gyára, az elmúlt tíz év alatt több mint négymillió szivattyút gyártottak.

Stephan Simonetta, a Grundfos termelésért felelős alelnöke emlékeztetett arra, hogy amikor Tatabánya mellett Fehérváron fejlesztésbe fogtak, akkora  megfelelő szakértelemre építettek és mára Magyarország lett a Grundfos egyik legfontosabb gyártóbázisa. Mint mondta, az éppen tízéves székesfehérvári gyár "nagyra nőtte ki magát" és azóta egy másik egységgel is bővült. Hamarosan bővítik a termékeket is, a szennyvíziparban használatos mixerek és áramlást segítő berendezések gyártását Svájcból költöztetik Fehérvárra.

 

10 éves a fehérvári Grundfos

Tíz éves a dán székhelyű multinacionális vállalatcsoport székesfehérvári gyára

 

Cser-Palkovics András polgármester hangsúlyozta, hogy a Grundfos a foglalkoztatáson és a helyi iparűzési adón keresztül is hozzájárul a közösség életkörülményeinek fejlődéséhez, és a társadalmi felelősségvállalásban, valamint a fehérvári felsőoktatás fejlesztésében is élen jár. Török László ügyvezető szerint egyre nagyobb kihívást jelent jó munkaerőt találni, ennek ellenére idén több mint 300 új munkavállalót vettek fel, közülük száznál többet Székesfehérváron. A magyarországi gyáregységek ma több mint 2000 munkavállalót alkalmaznak, ebből közel nyolcszázat Székesfehérváron.

 

MTI/T.D.