Átadták az Óbudai Egyetem felújított épületeit
Az Óbudai Egyetem Alba Regia műszaki kar felújított székesfehérvári épületének fejlesztését az Emberi Erőforrások Minisztériuma felsőoktatási struktúraátalakítási alapjának egymilliárd forintos támogatásából végezték el.
Az átadóünnepségen Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkár rámutatott, hogy a Székesfehérvár Budapest közelsége miatt nehezebben tartja meg a szakembereit, ám az Óbudai Egyetem képzéséi megoldást kínálnak erre a problémára, mivel a már száz feletti a duális képzésekben részt vevő hallgatók száma. Réger Mihály rektor elmondta, hogy a fejlesztés egy többlépcsős folyamat egyik állomása volt. Először szervezeti átalakításokat végeztek, majd megerősítették a duális képzéseket, végül megújították a két épületet és duális műhelyeket és laborokat alakítottak ki.
A műszaki karon mintegy 800 hallgató tanul nappali és levelező képzési formában
A K épületben megújult a teljes tetőzet, az épületgépészet, a közművek és a homlokzat, a tetőn napelemeket helyeztek el, kicserélték a külső-belső nyílászárókat, valamint gépész-, villamos- és informatikai laborokat, tantermeket és oktatói kabineteket alakítottak ki. Az F épületben megújult a tető és a homlokzat, illetve kicserélték a külső nyílászárókat. Cser-Palkovics András polgármester kiemelte, hogy a helyi felsőokktatás soha nem kapott még akkora támogatást, mint az elmúlt esztendőkben.
/T.D.