Augusztusban idén is Királyi Napok Nemzetközi Néptáncfesztivál

Az argentin, a baszkföldi, az egyiptomi, a grúz, a horvát, az indonéz, a moldáv és a szlovák tánckultúrából is ízelítőt kaphat a közönség az augusztus 17-én kezdődő XXI. Királyi Napok Nemzetközi Néptáncfesztiválon.

Brájer Éva alpolgármester szerint, a város történelmi múltjához kapcsolódó ünnepi rendezvénysorozat, a Királyi Napok és a világ minden tájáról idelátogató táncegyüttesek előadásai között az összekötő kapcsot a határon túli magyar néptánccsoportok: a Háromszék Táncegyüttes, az Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyüttes és a Szabadka Táncegyüttes.

 

\"Királyi

XXI. Királyi Napok Nemzetközi Néptáncfesztivált augusztus 17-21. között rendezik meg

 

Kísérőprogram lesz egy, a nyitó felvonuláshoz kapcsolódó flashmob, és többek között a Parno Graszt, valamint a Szalonna és bandája fellépése. A családokat idén a Mátyás király-emlékműnél a Királyi Játéktér várja, amit a Zichy-ligetbeli közös tánccal zárnak le. A nagyszínpadi előadások esőhelyszíne minden fesztiválnapon a Vörösmarty Színház lesz.

 

 

/T.D.