Bemutatták a Középiskolai Campus közlekedési tervét

Lakossági fórum keretében mutatta be Nagy Zsolt, a Polgármesteri Hivatal Közlekedési Irodájának vezetője, Mészáros Attila alpolgármester és Földi Zoltán a Felsőváros önkormányzati képviselője a középiskolai campus közlekedési koncepcióját.

A Modern városok program keretében megvalósuló Középiskolai Campus 4,7 hektáron, négy intézményt foglal magába, és több mint 2500 diáknak biztosítja majd a 21. századi körülményeket. Mészáros Attila alpolgármester elmondta: az első ütem hamarosan elkezdődik, keretében a felújítják a Kodolányi János Gimnáziumot és Szakgimnáziumot, újjáépítik a Vasvári Pál Gimnázium egyik épületét, illetve az Ybl Miklós Általános Iskola egy tornacsarnokkal bővül. A campus területén minimális lesz a gépjárműforgalom - mondta el Nagy Zsolt. A cél egy olyan védett zóna kialakítása, ahol gyalogosan és kerékpárral lehet közlekedni.

 

Bemutatták a Középiskolai Campus közlekedési tervét - forrás: szekesfehervar.hu

Új parkolóhelyeket alakítanak ki a Malom utcában

 

Körforgalmat építenek a Dózsa György út – Zichy liget kereszteződésében, valamint a Malom utca – Szent Vendel köz – Móri út kapcsolat gyorsítása érdekében további két körforgalom létesül. Közösségi térré alakul át a Szabadságharcos út Rózsa liget melletti rész, a Kodolányi épület előtti rész is a sétány része lesz, és új parkolóterületet alakítanak ki a Malom utcában. Kültéri emelt sportpálya és további parkolóhely lesz a campus területén, míg a Malon csatornán vízijátékokat alakítanak ki.

 

/T.D.