Cser-Palkovics András a székesfehérvári nyugati elkerülő út építéséről
A kivitelezés előrehaladásáról dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere, Vargha Tamás és Törő Gábor, a térség országgyűlési képviselői beszéltek május elején.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megbízásából a NIF Zrt. beruházásában épül a 7 km hosszú székesfehérvári nyugati elkerülő út, 85%-os uniós és 15% hazai forrás felhasználásával. Székesfehérvár és a környező települések életében is meghatározó ez a nagyberuházás.
Dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere a nyugati elkerülő út építésénél
Vargha Tamás szerint sok tízezer lakos fog örülni, hiszen felszabadul a város több csomópontjának terhelése. Törő Gábor hozzátette, hogy a nyugati elkerülő út elkészüléséből a nem fehérváriak is profitálnak majd.Dr. Cser-Palkovics András elmondta: Látványos szakaszába érkezett a kivitelezés, nagyjából a felénél tart az elkerülő út befejező szakaszának építése.
Forrás: okkfehervar.hu
-csa-