Fellép a Székesfehérvári Balett Színház
Az egy éve alakult Székesfehérvái Balett Színház a korábbi két budapesti fellépést követően a fehérvári közönség előtt is bemutatkozik.
Brájer Éva alpolgármester sajtótájékoztató keretében arról beszélt, hogy a város színes és gazdag kulturális életéből igazán csak a kortárs balett hiányzott, az űrt pedig a formálódó balett színház hivatott betölteni. A társulat vezetője Egerházi Attila koreográfus szerint egy-egy kortársbalett-társulat építése tíz évig is eltarthat, ezt ők hamarabb szeretnék befejezni. Megjegyezte, hogy valódi otthonra leltek Székesfehérváron, ahol szeptember óta élnek és készülnek.
A Székesfehérvái Balett Színház a Vörösmarty Színházban lép fel
A társulatot jelenleg négy külföldi profi táncművész alkotja, hozzájuk csatlakozott két fiatal magyar táncos, akik még a táncművészeti egyetem hallgatói, de később szeretnének Fehérvárra szerződni. A koreográfus elmondta, hogy a társulat induló létszámát 13 főre tervezik, később 16 főre bővítik, így már nagyobb darabok bemutatására is képesek lesznek, mint például a Rómeó és Júlia vagy a Diótörő. A Székesfehérvári Balett Színház a bemutatkozó estjén négy, egymástól különböző világot mutat meg a tánc nyelvén.
MTI/T.D.