Kiemelten fontos Székesfehérvárnak a Modern Városok Program
Dr. Cser-Palkovics András polgármester Vargha Tamás honvédelmi államtitkárral, Székesfehérvár országgyűlési képviselőjével közösen tartott sajtótájékoztatót a Modern Városok Programról.
Amint arról mi is hírt adtunk, a Modern Városok Program keretében együttműködési megállapodást kötött Magyarország Kormánya és Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata. „Kiemelten fontos Székesfehérvárnak a Modern Városok Program, és nagyon örülünk annak, hogy gyorsan megszületett erről a kormányhatározat is. Ez kimondja, hogy az egyes programpontok tekintetében melyik minisztériummal lesz egyeztetési feladata a városnak. A következő napokban és hetekben felvesszük a szakminisztériumokkal a kapcsolatot.” – hangsúlyozta dr. Cser-Palkovics András.
Vargha Tamás honvédelmi államtitkár, Székesfehérvár országgyűlési képviselője is beszélt a város fejlesztéséről
Az összes programpont esetében mintegy 30-40 milliárd forint között lesznek a költségek. Szeptember 30-i határidővel kapták feladatul a szakminisztériumok, hogy Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának javaslata alapján, az önkormányzattal együttműködve, gondoskodjanak a városi lakókörnyezet fejlesztését, az életminőség javítását, valamint az ökológiai és környezeti terheltség csökkentését szolgáló program kidolgozásáról - hangzott el többek között a sajtótájékoztatón.
-csa-
Forrás:okkfehervar.hu