Kormánytámogatással megújul a Szent István Király Múzeum
Annak érdekében, hogy 2020-ban megfelelő helyszíne legyen az Árpád-ház történetét bemutató kiállításnak a Szent István Király Múzeum, csaknem 32 millió forintot biztosít a kormány a múzeum rekonstrukciójának előkészítésére.
Vargha Tamás országgyűlési képviselő elmondta, hogy a 31 millió 750 ezer forintos támogatásból megkezdik a múzeum Fő utcai épületrekonstrukciójának előkészítését. A tervek szerint legkésőbb 2020. augusztus 20-ig megvalósul a Királyok és szentek. Az Árpádok kora című, nagyszabású kiállítás. Az Árpád-ház program célja, hogy 2022-ben méltó módon ünnepelhesse az ország és a város az Aranybulla kiadásának 800. évfordulóját.
Csaknem 32 millió forintot biztosít a kormány a a Szent István Király Múzeum rekonstrukciójának előkészítésére
Cser-Palkovics András polgármester pozitívnak nevezte, hogy egy ilyen, kiemelt nemzetközi figyelmet érdemlő kiállításnak Székesfehérvár adhat otthont. Elmondta: a földszint mellett az emeletet is teljesen fel kívánják újítani, de ehhez a múzeum raktározási feladatait előbb meg kell oldani. A tervezés jövőre kezdődik el, majd 2019-ben indulhat el a kivitelezés, amely homlokzati felújítást, belső folyosók és külső nyílászárók felújítását, kiállítóterek létrehozását, valamint teljes biztonságtechnikai fejlesztést foglal magában.
MTI/T.D.