Megvalósítja EKF pályázatát Székesfehérvár
Székesfehérvár nem jutott tovább az Európa Kulturális Fővárosa címért folytatott versenyben, de a beadott pályázata több pontját is megvalósítja a jövőben.
Cser-Palkovics András polgármester kiemelte, hogy a közgyűlés egyhangú döntésével nyújtották be a pályázatot és a város közössége felsorakozott a pályázat mögött, éppen ezért a címtől függetlenül a pályázatban megfogalmazottak megvalósításán dolgozni fognak. A következő hetekben szakemberekkel, civil szervezetekkel megvizsgálják, mi az, ami megvalósítható az egyes elemekből - tette hozzá.
Az Európa Kulturális Fővárosa címre beadott pályázata több pontját is megvalósítja Székesfehérvár
A városvezető gratulált a továbbjutó városoknak, ugyanakkor nemtetszésének adott hangot amiatt, ami a bizottsági meghallgatáson elhangzott. Úgy vélte, az egész meghallgatás jegyzőkönyvét szó szerint nyilvánosságra kellene hozni, mert szerinte az nem az egyes pályázatok fenntarthatóságáról, finanszírozásáról, szakmai tartalmáról szólt, hanem kizárólag a napi politikáról és ideológiákról.
MTI/T.D.