Augusztus 9-11: Alba Regia Feszt

Néhány év kihagyás után idén három színpadon, több nemzetközi és hazai fellépővel várja a közönséget az Alba Regia Feszt Székesfehérváron.

A fesztivált utoljára 2000-ben, majd 2002-ben rendezték meg, 2014 óta minden évben színesítheti a város zenei életét. A szervezők minden olyan műfajt igyekeztek beválogatni a fesztiválprogramba, amely véleményünk szerint kimeríti az igényes zene fogalmát, ezért a közönséget három színpadon világzenei-, rockzenei-, funk- és dzsessz koncertekkel várják.

 

\"Alba

Az Alba Regia Feszt programja

 

A nagyszínpadon a berlini Mo\'Blow vidám, energikus zenéjével búcsúturnéja keretében lép fel, de koncertet ad mások mellett Szakcsi Lakatos Béla, a Garami Funky Staff, a Varga János Project, az Oláh Krisztián Trió, a Kéknyúl Hammond Band, Koszi Janka és Sena is. A Múzeum Udvarban Santa Diver, Vörös Janka, a Little Wings, az Oláh Krisztián Trio, a Varga Bendegúz Quintet és a Várallyay Petra Trio zenél majd, a Bartók Béla téren pedig a Fehérvár Hangja döntősei lépnek fel.

 

/T.D.