Az Árpád-ház program harmadik pillére Székesfehérvárt érinti
Több mint ötmilliárd forintos keretösszeggel elindult az Árpád-ház program operatív része, az első ütem 2018-ig tart és három nagy pilléren nyugszik.
A 2013 óta zajló előkészítés eredménye egy nagy nemzetközi kiállítás lesz, amely az Árpád-ház Európában is párját ritkító teljesítményét igyekszik megmutatni szerte a világban. Nemzetközi kutatóintézetet alapítanak majd, amely az Árpád-ház gazdag örökségét többnyelvű publikációkkal a közvélemény elé tárná. A harmadik pillér érinti Székesfehérvárt: a volt Köztársaság moziból látogatóközpont jön létre, onnan indulva pedig egyfajta kulturális körút épülne ki a Nemzeti Emlékhely és a Szent István-székesegyház érintésével.
Az Árpád-ház program sajtótájékoztatóján részt vett Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztérium kultúráért felelős államtitkára, Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium államtitkára és Székesfehérvár országgyűlési képviselője és Cser-Palkovics András polgármester
Mindezek megvalósulása esetén kiemelt nemzeti emlékhellyé válhat Fehérvár, a város turisztikai és zarándokközpont, a nemzeti identitás középpontja lehet a világban szétszórt 15 milliós magyarság számára. Az Árpád-ház program első üteméből 2,3 milliárd forint jut a látogatóközpont kialakítására és a kulturális körút kivitelezésének megkezdésére. A város önkormányzata a pénteki közgyűlésen dönt arról a 20 millió forint saját forrásról, amely a Nemzeti Emlékhelyen díszkivilágítás kiépítését, virágosítást és tudományos-történelmi tablók bemutatását teszi lehetővé.
/T.D.