Egészségügyi virtuális program indult Fejér megyében

Elsőként ebben a megyében kezdődött meg hazánkban az egészségre összpontosító virtuális program, melyet ünnepélyes keretek között indítottak útjára Székesfehérváron.

Ünnepélyes alakulóülésen vette kezdetét a Fejér Megyei Virtuális EgészségKözpont Program. Elsőként itt jött létre ilyen, komplex program országban, ami az egészségügyi megelőzésre koncentrál – tudatta a feol.hu.
 
Vissza nem térítendő, 100 millió forintos támogatást nyert el a Fejér Megyei Önkormányzat az Echo Innovációs Műhellyel konzorciumban, együtt pályáztak a Megyei identitás erősítése felhívásra.
 
Pálffy Károly, a Fejér Megyei Közgyűlés alelnöke elmondta: a projekt célja a közösségek fejlesztése, ez azt jelenti, hogy a települések, térségek közösségi kezdeményező- és cselekvőképességének fejlesztését, a közösségi szerepvállalűs erősödését tűzik ki célul.
 
Ennek keretében indult el november 8-án, mintaprojektként a Fejér Megyei Virtuális EgészségKözpont Program (FEVEK) – adta hírül a feol.hu.
 
Ünnepélyes alakulóülésen vette kezdetét a Fejér Megyei Virtuális EgészségKözpont Program
Ünnepélyes alakulóülésen vette kezdetét a Fejér Megyei Virtuális EgészségKözpont Program
 
Elsőként olyan kórházat szeretnének virtuálisan létrehozni, ami lehetővé teszi a várólisták, a kórházakra és az egészségügyi rendszerre nehezedő nyomást mérsékelését. Közép és hosszú távon pedig a várható életórák növekedését, az egészségügy valamilyen szintű konszolidációját valósítanák meg – mondta az alakulóülésen Molnár Ferenc, a Virtuális EgészségKözpont modell jogtulajdonosa.
 
El kell kezdeni komolyan forrásokat, erőt és energiát fordítani a prevencióra. Ezzel nemcsak a lakosság egészsége lehet jobb, hanem a finanszírozás is fenntarthatóbbá válik a jövőben – jegyezte meg Molnár Ferenc.
 
Az aláírt megállapodásban a teljes szakma részt vesz: köztük az orvos és gyógyszerész kamara, főigazgatók a megye kórházaiból, az országos főigazgatóság szereplői, a kormányhivatal, a gyógytornászok, sport- és egészségfejlesztők, a köz- és felsőoktatási intézmények képviselői, a civilek, de már zajlik az egyházak és a vállalkozói szövetségek belépése is – tudatta a feol.hu.
 
Molnár Ferenc azt is kiemelte, hogy a megkötött szerződéssel Novák Katalin köztársasági elnök támogatását kérik majd.
 
Fotó: Baráth Eszter
 
B.A.