Fejlesztett a Hydro Székesfehérváron
A Hydro Extrusion Hungary Kft. (korábban Sapa) székesfehérvári présüzemében mintegy 6,9 milliárd forint értékű beruházást valósított meg.
Az alumíniumsajtoló és megmunkáló cégcsoport fejlesztéséhez a magyar kormány 1,15 milliárd forint egyszeri, vissza nem térítendő készpénztámogatást, illetve a beruházáshoz kapcsolódóan 1,46 milliárd forint fejlesztési adókedvezményt ítélt meg. Frank Iepema ügyvezető igazgató elmondta, hogy a beruházás keretében egy év alatt üzembe állították a mintegy 16 millió eurós új présgépet, amely jelenleg a legmodernebb gyártóeszközük. Ennek segítségével számos, új fejlesztésű - és hamarosan piacra kerülő - elektromos autó számára tudnak különleges alumínium alkatrészeket gyártani.
A Hydro kisajtolt, megmunkált és felületkezelt alumíniumtermékeket gyárt az autóipar számára
2016 óta szállítanak kisajtolt, megmunkált és felületkezelt alumíniumtermékeket az autóipar számára. Frank Iepema szerint a jövő az alumíniumé, hiszen míg egy hagyományos autóba átlagosan 19 kilogrammnyi sajtolt alumíniumot gyártottak, addig a teljesen elektromos autók gyártásához akár 280 kilogramm alumíniumra is szükség lehet. Kiemelte, hogy a székesfehérvári üzem jelenleg 1569 embert foglalkoztat. Cser-Palkovics András polgármester nagyon fontosnak nevezte, hogy a városban működő gyárak új beruházásaikat is helyben valósítsák meg. Úgy vélte, az már nem megelőlegezett bizalom, hanem a közös munka eredménye.
MTI/T.D.