Nagy tervei vannak a Szikora Jánosnak
A székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatójának megválasztott Szikora János tervei között szerepel művészeti egyetemek találkozója, nemzetközi Molnár Ferenc Fesztivál és a koronázási szertartásjátékok folytatása is.
A régi-új igazgató elmondta, pályázat keretében foglalja össze a következő öt év munkatervét, reményei szerint az álmok és ötletek jelentős részét meg is valósítja. Nagyszabású tervnek nevezte az évtizedekkel ezelőtt megszűnt művészeti főiskolák össztalálkozójának felelevenítését, a tervek szerint 2018 nyarától "filmes-, táncos-, zenész- és színészpalánták" töltenének néhány napot a városban.
Újra Szikora János a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatója
A direktor elmondta, hogy a fesztiválba ágyazva egy színházi "mini évadot" is lebonyolítanának. Nem titkolt célnak nevezte, hogy a Pécsi Országos Színházi Találkozónak (POSZT) is versenytársai legyenek. A nemzetközi Molnár Ferenc Fesztivál is egy nagy álom, amely a legnagyobb sikerű magyar drámaíró sok izgalmas előadását hozná el a városba. Egy másik pályázat keretében valósulna meg a Pelikán Terem arculatváltása, amely a jövőben a fiatalok színháza lesz. Szikora János újabb megbízása augusztus 1-től 2022. július 31-ig tart majd.
/T.D.