Székesfehérvár 4-es körzetét is tovább fejlesztik

Dr. Dienesné Fluck Györgyi, a 14. számú választókörzet önkormányzati képviselője jelentette be a székesfehérvári körzet legújabb fejlesztéseit.

\"Dr.

„A tavalyi évben Búr-telepen valósult meg a legnagyobb fejlesztés a Mártírok útja felújításával. Ezt folytatva idén a Saára Gyula-program keretében és a vízgazdálkodási alapból a Zrínyi és a Kinizsi utca felújítása a célunk.” – hangsúlyozta dr. Dienesné Fluck Györgyi.

A képviselői egyéni keretből az Apatini utca burkolata újul meg.  A Zimonyi utcában a napokban fejeződik be a tavaly elindult útfelújítás, és az idei évben megerősítik az utca és a Berkes lakótelep közötti támfalakat is. Az Ybl-program keretében folytatódhat a nyílászárók cseréje a Szivárvány Óvodában, ahol már 2014-ben elkezdődött az intézmény felújításának első üteme. A városrész önkormányzati képviselője a hosszú távú tervek között említette a börgöndi bekötőút közvilágításának megoldását is.

 

Forrás: szekesfehervar.hu

-csa-