Székesfehérváron nyitja legújabb kereskedését az MG
Nagy-Britannia első autómárkája fővárosi telephelyei után Székesfehérváron nyitja meg új kereskedését.
A 1924-ben William Morris által alapított Morris Garages (MG) az első autómárka Nagy-Britanniában. A cég nevéhez több mint 40 sebességi világrekord köthető.
Legendás autómárka nyitja meg kereskedését
Az eredményes múlt és az ezredfordulót követően egy darabig nem lehetett MG modellekkel találkozni az utakon, azonban 2007-ben kínai kézbe került a márka és megújult.
Az MG jelenleg öt kontinensen van jelen, 2021-ben már több mint 470 ezer autót gyártottak 6 országban található gyáraik. A cég 2019-ben kezdett az Egyesült Királyságon kívül Európában terjeszkedni, Hollandiát 16 további nyugat-európai ország követte, de 2022-ben öt közép-kelet-európai, köztük a magyarországi értékesítések is elindulnak.
Az Ivanics Csoport fővárosi telephelyei mellett Székesfehárváron nyitja meg új szalonját, mert szerintük Fejér megye az egyik legnagyobb gazdasággal rendelkező megye hazánkban és a Közép-Dunántúli régió GDP-jének több mint kétharmadát adja, így gazdaságilag erős és komoly potenciállal rendelkezik.
A székesfehérvári szalonban az MG két modell hat változatát értékesíti.
BG
Forrás: FMC
A képek YouTube