Teljesen automata üzemet adtak át Székesfehérváron

A GalvanPlastik Kft. műanyag galvanizáló üzemét adták át Székesfehérváron. A 1,5 milliárd forintos beruházásnak köszönhetően Közép-Európa egyik legmodernebb gyára valósult meg és húsz új munkahely jött létre.

 

 

A társaság közleménye szerint a teljesen automata vezérlésű galvánsor megfelel az Ipar 4.0 igényeinek, miközben a galvanizálási kapacitásuk négyszeresére nő. Az új beruházás termelésbe állítása után az eddigi 130 fős létszám várhatóan 20 fővel növekszik. Palásti Károly ügyvezető igazgató elmondta, hogy a fejlesztéshez 600 millió forint saját erőt használtak fel, a többit bankhitelből fedezték. 

 

Teljesen automata vezérlésű műanyag galvanizáló üzemét adták át Székesfehérváron


A dekoratív célokra galvanizált műanyagtermékeket többnyire az autóiparban, a szaniteriparban és az elektronikai iparban használják. Jelenleg 48 vevőt szolgálnak ki, és közel 20 millió darab alkatrészt gyártanak évente. Az üzem Volkswagen és Mercedes auditálással rendelkezik, közvetve beszállító mindkét céghez. A székesfehérvári cég termékeit beépítik még Suzuki, Rolls-Royce, Fiat, Skoda, Opel, Maserati, BMW modellekbe, valamint beszállítói nagy elektronikai gyártóknak is, például a Samsungnak.

 

MTI/T.D.