Új tanműhely Székesfehérváron
A székesfehérvári Vörösmarty Mihály Ipari Szakgimnáziumában és Szakközépiskolában átadták a felújított épületgépészeti tanműhelyt, amelyet nem csak az iskola évfolyamai, hanem a felnőttképzésben részt vevők is használják majd.
A felújítás az iskolával szorosan együttműködő Pakola Trade Kft-nek köszönhető, a legmodernebb, ipari gázkazánokkal, gázberendezésekkel, mérőműszerekkel szerelték fel a tanműhelyt. Szépné Holczer Piroska tagintézmény-vezető hangsúlyozta, hogy a fejlesztés mérföldkő az iskola történetében, így köszönetét fejezte ki a cégnek. Mészáros Attila alpolgármester szerint a város számára is fontos a tanműhely, hiszen nem mindegy milyen szakemberek kerülnek ki az iskolapadból.
A székesfehérvári Vörösmarty Mihály Ipari Szakgimnáziumában és Szakközépiskolában átadták a felújított épületgépészeti tanműhelyt
Kovács Gyula, a Pakole Trade Kft. alapítója szerint jó érzés, hogy van érdeklődés a fiatalok részéről a gázipari szakma iránt. Kiemelte, hogy amikor a szakmát kezdte, akkor 50 évet jósoltak a gáz-korszaknak, ami azonban azóta is tart és a jövőben is nagy szükség lesz javító és karbantartó szakemberekre.
/T.D.