Újfajta tanítási módszer a pedagógusoknak

A Bugyulófalva Szociális Szövetkezet jóvoltából, az önkormányzat finanszírozásában vehettek részt székesfehérvári pedagógusok továbbképzésen, melyen újfajta tanítási módszerekkel ismerkedhettek.

A Bugyulófalva Szociális Szövetkezet a 2011/2012-es tanévben indította el a Kíváncsiak Klubja programot, hogy olyan módszereket mutathassanak be pedagógusoknak, amelyekkel a természettudományos ismereteket kooperatív technikákkal tudják átadni a gyerekeknek. A város anyagi támogatásának köszönhetően most a fehérvári általános iskoláknak is lehetőségük nyílt a módszer megismerésére, a pedagógusok háromnapos elméleti kurzuson vettek részt.

 

A Kíváncsiak Klubja programját a Bugyulófalva Szociális Szövetkezet indította el - forrás: szekesfehervar.hu

A Kíváncsiak Klubja programot a Bugyulófalva Szociális Szövetkezet indította el 

 

A kurzus során bemutatták a módszert és kísérleteket is végeztek az okostáblán. Krop Hajnalka, a Bugyulófalva Szociális Szövetkezet igazgató elnöke szerint a céljuk, hogy a gyerekek megszeressék a természettudományos tárgyakat, és ezt minél korábban kell elkezdeni. A program keretében már négy székesfehérvári óvodában is bemutatták a módszert.

 

/T.D.